Azon a napon délig dolgoztam. Rendes körülmények között, négyig tartott volna a munkaidőm, de a büfében vásárolt csoki pudingos fánkkal úgy elrendeztem a rajtam lévő fehér inget, hogy főnöknőm inkább hazaengedett. A szokásosnak mondható távkapcsolós tévézésbe kezdtem, amikor hazaértem. Nem tudom pontosan, de talán magyar idő szerint 14-15.30 között történhetett, hogy először az ORF 1-en, aztán egy órán belül szinte minden csatornán a WTC elleni támadás képeit láthattam. Sokakat felhívtam, tízből kilencen még dolgoztak, és azt tanácsolták, hogy ne nézzek több akciófilmet. Később persze elismerték, hogy igazam volt, illetve nem álmodtam. Bár úgy lett volna. Nem ez az egyetlen eset, amikor az elsők között lehetek valamely távoli, de jelentős esemény észlelésénél kis hazánkban. Nem hiszem, hogy sok magyar ébren lett volna éjjel kettőkor, amikor a perui biztonsági erők visszafoglalták a nagykövetséget, a túszejtőktől. 1996-ban is én ébresztettem a családot, amikor Atlantában az olimpián bombamerénylet volt. Egyébként továbbra is sokat tévézek, inkább szokatlan, éjjeli időpontokban, remélem a világ a jövőben unalmasabb "műsorokról" gondoskodik. |